2016. augusztus 1., hétfő

Időpocsékolás az egész - Yaoi hét: 1. nap

  • Anime: Death Note
  • Light x Ryuzaki
  • Ryuzakinak nincsenek barátai, és sose mozdul ki. Light ebbe viszont nem törődik bele.

Már két napja, hogy Ryuzaki kérésére továbbra is megfigyelés alatt tartják Light-kunt, és amellett a módszer mellett tették le a voksot, miszerint a két fiút összebilincselik, így L a nap huszonnégy órájában mindig figyelemmel tudja kísérni a gyanúsítottat. Bár igaz, voltak elég nagy félreértések, néhány ütés becsúszott, kínos szituációk ezreibe sodorták egymást, – legfőképp az illemhely használatakor… - de tulajdonképpen egész jól tűrték egymást. De tényleg, ha Ryuzaki arcán húzódó lila foltot nem vesszük figyelembe, sem Light sajgó állkapcsát és vállát, akkor valóban jól kijöttek egymással.
Egy szombat este, miután úgy döntöttek, aznapra a nyomozást felfüggesztik már, hiszen mindenki kész élőhalott volt fizikailag és lelkileg is, nagy nehezen pedig sikerült belátniuk, hogy ilyen állapotban hiába folytatják a munkálatokat, nem mennének vele sokra, így aztán mindenki elment a szobájába aludni. De ugyebár az a bilincs hiába volt az átlagnál hosszabb, nem volt elég ahhoz, hogy Ryuzaki és Light külön ágyban aludjanak. A vicces pedig az, hogy 48 óra elteltével már egyáltalán nem érezték ezt az egészet kínosnak, nem néztek egymásra lopva idegesen éjszaka, ha egyikőjük később tudott csak elaludni, amikor valaki WC-zett, nem tekintettek a fürdőszoba legtávolabbi pontjára, mintha az életük múlna rajtuk. Egyszerűen csak hozzászoktak.
Ryuzaki leült olvasni a kanapéra, teljesen elfeküdt a bútoron, amikor eszébe jutott kelletlen puszipajtása, és haloványan elmosolyodva felült, helyet hagyva Lightnak, majd ismételten a regénybe mélyedt. Körülbelül nyolc oldalt olvashatott el, miután győztes tekintettel becsapta azt, és a dohányzóasztalra dobta a másik fiú nagy meglepetésére.

-   Ennyire nem tetszik? – vonta fel a szemöldökét kérdőn Light, majd miután megpillantotta a borítón a címet és az írót, még jobban meghökkent, hiszen többszörös besteller kötet volt.
-   Nem akarom pocsékolni az időm. Már tudom a végét. Akkor meg minek olvassam el?
-   Csak nyolc rohadt oldalt olvastál – közölte vele már majdnem kioktató hangnemben, amelyet gyorsan is vissza kívánt szívni.
-   Nyolc és felet.
-   És ebből tudod, mi a vége?
-   Persze. Őszintén, meglepődtél?
Light mosolyogva sóhajtott fel, forgatta a szemeit, egyszerűen nem is Ryuzaki lett volna, ha nem tesz valami ilyesmit.
-   Egy kicsit. Nagyon kicsit.
-   Nem gondoltam volna, hogy ezek után – bökött a bilincsre – meg tudnálak lepni.
-   Ryuzaki, Dolores Umbridge is megmondta; hazudni bűn.
-   De nem hazudtam. Azt hittem, már ismersz ennyire – vonta meg a vállát hanyagul.
-   Tudod, munkán kívül ritkán beszélünk, szóval kissé ellehetetleníted, hogy megismerhesselek.
-   Nem tartanád lehetetlennek, ha egyáltalán szeretnél megismerni – érvelt Ryuzaki, miközben előhúzott a zsebéből egy nyalókát, és elkezdte kicsomagolni.
-   Ki mondta, hogy nem szeretnélek megismerni?
-   Senki. Elmondjam a titkot? – fészkelődött a helyén – Látszik rajtad.
Light farkasszemet nézett Ryuzakival, míg végül feladta, tekintetét elfordította, kinézett az ablakon a szomszédos ház falára, mintha sokkal érdekfeszítőbb tevékenység lenne a koszos téglákat bámulni, mint azt a fekete szempárt.
Így ültek, csendben, csak néha Ryuzaki cuppogását lehetett hallani a nyalókán, de egyébként tényleg teljes némaság lett úrrá a kicsiny nappalin.
-   Mondd csak Ryuzaki – szólalt fel hirtelen Light hosszas elmélkedés után – Miért van az, hogy az elmúlt két napban senkivel nem találkoztál vagy beszéltél a munkán kívül? Rejtegetni valóm van.
Ryuzaki megakadt, szájából kivette a rózsaszín nyalókát, lenyalta szája végét, és a fiú felé fordult kelletlenül.
-   Nyitott könyv vagyok. Az már más kérdés, hogy nincsen kivel találkoznom.
-   Ez azért túlzás, biztos van olyan, aki szívesen elmenne veled valahova. Tényleg nincsenek barátaid?
-   Nincsenek. Tudod, sokkal kellemesebb egyedül lenni, mint körülvenni magunkat a rossz emberekkel.
-   Ó…
A beszélgetés valamilyen módon megint abbamaradt, mintha tényleg csak pár mondatot tudnának egymással váltani hosszas szünetek nélkül, de egy idő után szükségük van a csendre, mintha csak összeszednék magukat, erőt vesznek magukon, mire ismét hozzá mernek szólni a másikhoz.
-   Ryuzaki .
-   Hm? – kapta fel a fejét Light megszólalására.
-   Én a barátod vagyok?
-   Nem – vágta rá semleges hangnemben. – Light, mi a franc van veled, most mondtam, hogy nincsenek barátaim.
Light fintorogva dőlt hátra, a detektív csak felvont szemöldökkel követte mozdulatait.
-   Gyere el velem valahova – közölte határozottan Light.
-   Ne nézz hülyének, nálad rosszabb társaságot nem ismerek.
-   Ez nagyon kedves.
-   Nem, nem az.
-   Dehogynem. És tudod, még mindig én vagyok az erősebb, szóval most szépen elmegyünk szórakozni!
Azzal a mozdulattal a fiú elkezdte a kijárat felé rángatni szerencsétlen L-t, aki ugyan erősebb volt, mint amilyennek tűnt, nem vehette fel a versenyt Vele. Amikor már a küszöbön készült átvonszolni a fekete hajú férfit.

-   Jó, oké, hagy ezt már abba – kérlelte megadó hangnemben Ryuzaki – Csak, és kizárólag olyan helyre mehetünk, ahol szolgálnak fel sütit. És nem iszunk!

1 megjegyzés:

  1. Ez olyan aranyos lett... Tudom, kicsit megkésve olvastam el, és elnézést is kérek érte. Egyszerűen annyira imádom, ahogy írsz, Petra. De tényleg, annyira átjönnek a karakterek, és a szituációk annyira élethűek, mintha én magam is átélném. A történések és a beszélgetések pedig úgy megjelenne, mintha filmen nézném őket.
    Viszont Ryuzaki utolsó megszólalásánál, a narrációnál lemaradt a pont. (Csak hogy valamibe bele tudjak kötni, és ne csak rajongás meg imádás legyen ez a komment. :D )

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony