2016. augusztus 6., szombat

A titkok kellemes aromája - Yaoi hét: 6. nap


  • Fandom: Gravity Falls
  • Bill x Dipper
  • Coffeeshop AU
  • 3600 szó

A csengő egyébként egy kifejezetten irritáló hang.
Dipper Pinest testvére, Mabel alig két hete tette meg főnöknek a Bittersweet nevet viselő kávézóban, de már annyiszor hallotta azt a kis nyomorult szerkezet felzördülését, hogy már igencsak erős késztetést érzett annak szétpüfölésére egy fejszével.
Unottan meredt maga elé a kicsiny széken ülve, és számolgatta a másodperceket a végítéletig. Fogalma sem volt, mit szeretnek az emberek annyira a boltban és a kávéjukban, hiszen a helyiség tipikusan egy klisés, filmes kávézó volt, hosszúkás teremmel, néhány székkel, halványbarna domináló színekkel. Ugyan az a kávéillat lengte be az egészet, mint bárhol máshol. Na jó, talán közrejátszott az is, hogy a környéken nem nagyon akadt máshol kávézásra lehetőség.
Összevont szemöldökkel pillantott karórájára. Nyolc óra múlt tizenhét perccel, és a vendégek sehol nem voltak.
Csak forgatta a fejét, de nem, valóban csak ő volt ott, és Wendy, a takarítónő. Senki más.
-   Wendy, nem tettem volna ki a „nyitva” táblát?
-   Kitetted – nézett fel a vörös hajú lány a felmosásból.
-   Akkor meg hol a pokolban vannak az emberek?
-   Nem hallottad?
-   Mégis mit?
-   Van egy új trendi kávézó errefelé, ma nyitnak – vonta meg a vállát hanyagul.
-   És nekem miért nem szól senki? – Dipper idegesen mászott át a pulton, és lépett az ablak felé, ahonnan rosszalló tekintettel kémlelte a velük szemben lévő épület aljában lévő kávézót. Elsősorban elképedt, mert nem vette észre, amikor reggel, fülhallgatóval a fülében végigsétált az utcán, másodsorban ledöbbent, ahogyan végigmérte a takaros kis sárga logót, amit az üveglapra nyomtattak méterenként. „Arany kávészemcsék” feliratú szalag, ami aranyosan tekergett végig egy bögrén. – Milyen átlagos logó – szörnyülködött.
-   Rohadt sokan vannak odabent – lépett mellé Wendy, aki Dipper példáját követve szuggerálni kezdte az új létesítményt. – Ingyen adja az italokat, vagy mi?
-   Fogalmam sincs, de szomjas vagyok – lehajította az asztalra sötétkék, elnyűtt köténykéjét, felkapta a fogasról a kabátját, és kisietett az ajtón, meg sem várta Wendy reakcióját.
-   Dipper, nem hagyhatsz itt!
-   Pár perc és jövök – fordult vissza egy pillanat erejéig.
A vörös hajú lány magában káromkodva fordította meg az üvegajtón csüngő táblácskát, hogy az utca felé legyen a „zárva” felirat. Ujjaival a pulton dobolt idegességében, miközben tekintetével figyelemmel követte az úton áthaladó Dippert.
Benyitott a boltba, orrát megcsapta az erős kávéillat, azonban a megszokott aroma mellett érezte benne a karamell és a vanília tökéletes eszenciáját. Francba, tényleg nagyon tökéletes volt.
Cipője alatt cseppet sem nyikorgott a sötétbarna fapadló, és még csak koszos sem lett, lévén, hogy illedelmesen megtörölte a lábát az elöl kihelyezett, szintén logóval ellátott vékony lábtörlőben.
-   Hogy lett ezeknek ennyi pénzük? – motyogta az orra alatt, és ekkor vette csak észre, hogy nincsen csengő. Amikor kinyitotta az ajtót, nem szólalt meg a csengő. Nem tudott eleget hálálkodni, hogy legalább itt nem hallotta.
-   Fiam, szedd már a lábad, útban állsz – szólalt meg mögüle egy idős hölgy.
-   Elnézést – forgatta a szemeit, és pár lépéssel beljebb került a boltba, ekkor pillantotta csak meg a két kassza előtti őrületes tömeget.
A helyiség U alakú volt, elöl, középen helyezkedett el a hosszúkás, sötétszínű pult, két pénztárgéppel, és mögötte rengeteg kávés zsákkal, az U két szárának végén pedig az asztalok helyezkedtek el.
-   Szép jó reggelt mindenkinek! –hallott meg hirtelen egy karakteres, magas hangot, aminek irányába kapta a fejét.
Egy hozzá képest rettentően magas férfi mosolygott körbe, keskeny ajkai közül kivillant vakítóan fehér fogsora, ezt pedig napbarnított bőre csak még jobban kiemelte. Sötétbarna, szinte már fekete szemeivel végigkémlelte a kávéházat, félresöpörte szőke haját a szeméből, így Dipper már a jobb szemén lévő szemfedőt is jól láthatta.
-   Kérem, ne menjenek, a sorok gyorsan haladnak, mindenki kap kávét időben. - Higgadtan beszélt, képtelen volt elrejteni felhőtlen örömét a külvilág elől.
-   Ő a tulajdonos? – kérdezte Dipper suttogva a mellette álló fiatal lánytól, aki szintén nagy szemekkel figyelte a sárga zakós fiatalembert, ahogyan a vendégek nagy része is.
-   Ühüm – bólintott, de nem nézett rá.
-   Nem fiatal tulajnak? – a fiú ezt már leginkább magától kérdezte, de úgy tűnik, az idegen ezt nem vette.
-   Dehogy, ha rámész a weboldalukra, ott van, hogy 23 éves.
-   Van weboldaluk?
-   Persze, nézd – felé fordította a telefonját, amin meg is volt nyitva az oldal. Itt is az arany, a fekete, és a sárga szín dominált, a betűtípus jól olvasható volt, átlátható lett tőle az egész. Ez is tökéletes, hát hogy a viharba ne lenne az.
x x x
Az a bolt még csak két napja üzemelt, de már átcsalogatták az összes létező törzsvendéget, diákot, dolgozó embert, akik valaha megfordultak a Bittersweet-ben.
-   Ez így nem lesz jó – ingatta a fejét Dipper, miközben megint vetett egy futó pillantást az üresen tátongó kasszára.
-   Mi lehet abban a kávéban? – Wendy befejezte a reggeli takarítást, azonban mielőtt még elmenni készült, leült egy darabig beszélgetni.
-   Fogalmam sincs, tök ugyanolyan, mint nálunk. Pedig a legdrágábbat vettem, ahogyan mindenki. Tíz dollár három deci vaníliás kávéért? Pofátlanság.
-   Az – bólintott egyetértően – A tulajjal nem beszéltél?
-   Miért beszéltem volna?
-   Mit tudom én, a múltkor összefutottam vele az esti műszak után. Eléggé megnyerő stílusa van, tudod, mint aki teljesen biztos a dolgában, és hasonlók.
-   Nem tudom, te hogy vagy vele, de én egy hetet adok a dolognak. Az emberek csak az újdonság ereje miatt látogatják – közölte kimérten.
-   Hű, te sem vagy sokkal különbözőbb nála. Mindketten magabiztosak vagytok, közben nagy az esély rá, hogy csakis a másiknak van igaza. – Dipper nem tudta eldönteni, hogy Wendy viccel-e, vagy halál komolyan gondolta. Az ilyesmi gyakran megesik közöttük.
-   Különben is, én nem is beszélhetnék vele, hiába nevezett ki Mabel főnöknek. És őt meg nem akarom ilyenkor zavarni.
-   Miért ne beszélhetnél vele? Csak… elhívod valahova.
-   Wendy, nem tudom, feltűnt-e, de még mindig nem vonzódom a fiúkhoz.
-   Nem is kell úúúúgy elhívnod valahova – vihogott – Mint haver, vágod? Vagy már egyből ezen jár az eszed? – Hangja pajkos volt, és Dipper ugyan nem nézett rá, fogadni mert volna, hogy a hang mellé egy kacsintás is társult.
Dipper elgondolkozott, ahogyan nézte a havas esőtől lucskos autókat, motorokat, be kellett látnia, hogy Wendy ötlete nem is annyira rossz.
-   Szóval, azt mondod, hívjam el valahova, hm? – Wendy csak bólintott. – És mégis miként próbál-
Nem tudta befejezni a mondatot, szavába az idegesítő csengőcske vágott bele. Kintről befújt a hideg, novemberi szél, mire már automatikusan is szólt volna a belépő valakire, hogy most azonnal csukja be az ajtót, azonban amint felnézett, és megpillantotta az Arany kávészemcsék tulajdonosát a küszöbön. Beléfagyott a szó. Megint.
-   Mesés délelőttöt! – Kedvenc sétabotját lóbálva került beljebb, vékony lábával becsukta az üvegajtót maga mögött.
-   Üdvözlet – köszönt vissza akaratlanul is nyersen Dipper. Wendy visszament a raktár polcait áttörölni, amikor megkerülte a pultot, mosolyogva a fiú felé kacsintott, úgy, hogy a vendég ne lássa.  – Segíthetek valamiben? – kérdezte végül.
-   Ó, csak gondoltam illendő lenne bemutatkoznom nektek, mint az Arany kávészemcsék tulajdonosa. – Mosolya egyszerre volt cseppet gúnyos, és lenéző. Vagy csak a stílusa volt alapból ilyen, ezt Dipper már nem tudta eldönteni. – Bill. Bill Cipher.
-   Dipper Pines – fintorogva rázta meg a srác kinyújtott kezét.
-   Mi ez a fintor, barátom? Talán zavarok? – Annak ellenére, hogy Bill nem tűnt olyan embernek, mint akit ez érdekel, Dipper értékelte a tettetett udvariasságot.
-   Nem, tulajdonképpen – köhintett, nem érezte magát túl komfortosan – épp jókor jöttél. Azaz, majdnem jókor, de mégis jókor, szóval…
-   Mindent értek – bólintott elegánsan. Két fejjel volt magasabb Dippernél, ami igencsak szórakoztatta – Szóval, te vagy a tulaj?
-   Ó, nem-nem – szabadkozott hadarva – a testvérem, Mabel az, csak hosszú időre elutazott a barátaival, így rám bízta a helyet.
-   És nincsen meghatározott helyettese, aki ilyen esetekben átvenné a pozíciót? – kérdezte felszegzett állal, minden egyes mozdulatából sütött, hogy teljes mértékben lenézi az egész helyet.
-   Nincs, ez egy kis, családias kávéház, nem vagyunk túl szervezettek.
-   Családias – ízlelgette a szót, miközben teljesen otthon érezte magát, és rákönyökölt a pultra, arca egy vonalba került a mögötte ülő Dipperével. – Mondd csak, Dipper, mióta üzemel a Bittersweet?
-   Kicsit több, mint egy éve. – A fiú hirtelen rettenetesen szűkszavú, és sokkalta zavartabb lett.
-   Nagyszerű – mosolyodott el még szélesebben. – Szereted a kávét?
-   Nem.
-   Ez aranyos. A kávéboltban dolgozó fiú, aki nem szereti a kávét.
Dippper számára Bill vigyora már határozottan idegesítő volt. Legszívesebben azonnal kiküldte volna a boltból, de ráébredt, hogy az rá is, és a Bittersweet-re is igencsak rossz fényt vetne.
-   Mióta dolgozol a boltodon? Úgy értem… mióta terveztél boltot nyitni? – Dipper úgy érezte, muszáj neki is kérdeznie, különben eléggé egyoldalúvá válna a beszélgetés.
-   Egy hete – vonta meg a vállát, mintha teljesen természetes lenne.
-   Egy hete? Ilyen kevés idő alatt hogy szereztél ennyi mindenre pénzt?
-   Az örökségről hallottál már? – vonta fel a szemöldökét.
-   Ó…
-   Nehogy elkezdj itt nekem sajnálkozni, kinézem belőled – bosszankodott.
-   Elnézést? Alig két perce ismerjük egymást – reagált összehúzott szemekkel.
-   Nekem annyi bőven elég. – Bill hosszú ujjait lassacskán, sokat sejtetően végigtáncoltatta a sétaboton. Feladvány tálalva.
x x x
Dipper forgolódott az éjjel, álmában folyamatosan csak Bill jelent meg, akárhányszor aludt vissza. Ilyen nem létezik! Sokadszorra ébredt fel zihálva, barna hullámos tincsei izzadtan tapadtak homlokához. Mélyeket lélegzett, próbálta szívverését egészséges sebességre állítani, ez beletelt majdnem fél órába.
Káromkodások közepette támolygott kifelé a konyhába, töltött magának egy jó nagy pohár vizet, bágyadtan lötykölgette a maradékot, amit már nem tudott egy szuszra meginni. Rohadt Bill.
Miután már egészségtelenül sok pohárral megivott az akkor kellemesnek ható langyos csapvízből, valahogy rávette magát, hogy visszamenjen a hálóba, és próbáljon meg álomba szenderülni – megint. De amint lehunyta a szemét, és aludni próbált volna, egyből az Arany kávészemcsék logója villant be, az épület, Bill, és az ő furcsa megjelenése, stílusa, és mozdulatai. Rohadt Arany kávészemcsék.
A gondolat, miszerint neki alig négy óra múlva fel kell kelnie, és indulnia kell dolgozni, nem igazán villanyozta fel. Sem a kávészaghoz nem volt kedve, sem Wendy eszement kérdéseihez, és úgy általában, a munkához. Rohadt kávé.
x x x
-   Meg sem kérdezed, mi volt? – kérdezte furcsállva, miközben havas szövetkabátját a fogasra akasztotta.
-   Nem szükséges, hallgatóztam. Elég feszült volt köztetek a levegő – bökte oda neki oda se figyelve Wendy, csak a telefonját nyomogatta, ahelyett, hogy a pókokkal a sarokban tette volna ezt.
-   Illedelmesség level: Wendy – mondta hatalmas lelkesedéssel. Tényleg. Majd’ széthasadt az örömtől.
-   Valld be, úgy sem mondtál volna el mindent, szóval én jól jártam.
-   Jesszusom, néha olyan gyerekes vagy.
-   Ha úgy vesszük, a tizenkilenc életévemmel még tinédzsernek számítok, szóval…
Dipper csak szórakozottan forgatta a szemét, és rutinos mozdulattal a pult mögé ült.
Aznap nem jött túl sok vendég, de még így is jóval több volt, mint az elmúlt két napban. Ha Dipper jól számolta, akkor jött három középkorú nő, két fiatal lány, és öt öltönyös, idősebb férfi. Ez is haladás, elvégre.
Wendy épp végzett az asztal letörlésével, amikor Dipper már nem bírta tovább, idegességében már gondolatait ki is mondta.
-   Én mondom, valami nem stimmel azzal a kávézóval.
-   Inkább veled nem stimmel valami… - válaszolt kapásból a vörös hajú lány.
-   Nem, nem, most velem kivételesen minden rendben van – bizonygatta magabiztosan, aztán eszébe jutott az álmatlan éjszakája – Majdnem minden.
-   Oké, és mit akarsz, mit csináljak? Kéne szereznünk neked egy barátot, mert én nem fogom sokáig kibírni, ha ennyit kommunikálsz velem.
-   Ha-ha. Emlékeztetlek, épp olyan antiszociális vagy, mint én, és én vagyok az egyetlen barátod. Veled ellentétben, nekem van kikkel lógnom.
-   Mint például Bill?
-   Vele nem szívesen mennék sehova – fintorgott.
-   Akkor ha ő nem számít, nincs senkid, akivel barátkozhatnál, és nem a rokonod. – közölte le vele mosolyogva, mire Dipper részéről hosszas csend következett.
-   Tudod, gyűlölöm, amikor igazad van. De ez akkor sem megoldás semmire, valahogyan ki kell derítenünk, mit rejteget.
-   Törjünk be hozzá? – vihogott fel hirtelen Wendy, aztán észbe kapott, ahogyan Dipper is. Meredten bámulták egymást, majd mindkettejük arcára kiült az a bizonyos győztes mosoly.
Az örömöt természetesen valakinek – ha nem nekik – el kellett rontania, közbe kellett lépnie. A csengő hangja töltötte be az üres kávézót. Bill lépett be az ajtón.
-   Üdv – emelte meg kis fekete kalapját előttük, mintha olyan nagy úriember lenne – Hogy, s mint vagytok? – mosolyodott el, kesztyűs kezeiben egy-egy aranyszínű lapocskát szorongatott.
-   Megvagyunk, kösz… - Wendy teljesen elképedt a belépőjén, továbbra is elegáns viseletét szuggerálta. Fekete, tökéletesen kivasalt nadrág, sötét sárga zakó, csokornyakkendő. Mintha csak a királynőhöz készülne.
-   Kitűnő! Csak azért ugrottam be, hogy átadjam nektek ezeket. Bár, téged, vöröske, nem igazán ismerlek, de ugyanúgy itt dolgozol, szóval neked is jár. – Dipper kivette a kezéből a vékony papírlapot, már a látványától is rosszul lett.
-   Egy bál? – vonta fel szemöldökét Dipper, amint végigolvasta a rövid szöveget.
-   Olyasmi – legyintett sietősen Bill – és ne haragudj, ha túl későn szólok.
-   Én ma este szabad vagyok, úgyhogy nem gond. Wendy? – tekintett a takarító felé, aki heves bólogatásba kezdett.
-   Csodálatos. – vigyorodott Dipperre – Akkor ma este várlak titeket. A viszont látásra, Keserédesek!
Becsukta az ajtót, és visszasietett a hótól csúszós járdán a szemközti boltba, mire Dipper sokat mondóan meredt munkatársára.
-   Ne merd azt mondani, hogy most is tervez valamit! Meghívott minket egy… fogalmam sincs, mire. Kedves gesztus – biggyesztette le ajkát Wendy csalódottan, ahogyan elnézte, a fiú koránt sincs egy véleményen vele.
-   Figyelemelterelés, Wendy, figyelemelterelés – ingatta a fejét baljósan.
-   Akkor gondolom áll még a betörés.
x x x
Nem tudta, egész pontosan hogyan kéne felöltöznie, így végül csak felvett egy sötét farmert, és egy fekete pulóvert. Nem túl elegáns, nem túl laza – tökéletes erre az alkalomra.
Wendy telefonált neki még korábban, azt mondta, nem kell eljönnie érte kocsival, a testvére elviszi. Így hát volt némi ideje, amit ezzel nyert, amit leginkább azzal töltött el, hogy feküdt a nappali közepén, a szőnyegen, és a plafont bámulta. Meg kell hagyni, igencsak megnyerő stílusú plafon volt az.
Hat óra előtt tíz perccel indult, percre pontosan hatkor már a kivilágított kávézó előtt toporgott, tekintetével a magas, vörös hajú lányt kereste, akivel ott beszélték meg a találkozót. Hiába forgatta a fejét jobbra-balra, nem látta.
-   Mondták már, hogy ebben a sálban úgy festesz, mint a Tél Katonája? – hallotta meg Wendy hangját a háta mögül, mire nevetőráncok jelentek meg szeme sarkában.
-   Nos, csak te rukkolsz elő ilyen hasonlatokkal, szóval nem – fordult meg tengelye körül, és szembetalálta magát Vele. És még huszonnégy réteg kabáttal és sállal. Tény, mindig is fázós volt, így a hóesés, és a mínuszok nem igazán voltak a kedvencei.
-   Nem röhög. Együtt érez.
Bementek, az U alakú helyiség minden egyes négyzetméterén legalább tízen álltak. Hát persze, ez nem egy kis családias, kevés résztvevős rendezvény volt, Dipper nem is várt mást Billtől.
Azonban volt az U bal szárának közepe felé egy kis üresedés, ahogyan közelebb mentek megnézni, eléjük tárult a táncparkett, ahol direkt hagytak egy kis helyet a mozogni kívánóknak. A zene nem volt túl hangos, meg túl halk se, a technikusok nyilvánvalóan profik voltak.
-   Rendben, akkor, ahogy beszéltük. Én végignézek a jobb száron, te pedig a balon. Középen találkozunk fél hétkor – közel hajolt hozzá, hogy csakis ő hallja, amit mond. A lány csak bólintott, és el is veszett a tömegben.
Dipper is indult volna el az ő szára felé, amikor egy kéz lágy tapintását érezte meg a vállán. Automatikusan is összerezzent, és megfordult. Tudta, hogy Bill lesz az.

Azonban nem köszönt, ahogyan arra számított, hanem egy erős, határozott mozdulattal a táncparkett felé kezdte el rángatni, mire Dippernek majd hogy nem halálfélelme lett. Úgy ahogy tudott táncolni, de nem egy nála két fejjel magasabb fiúval.
Végignézett Billen. Ő volt az egyedüli a teremben, aki zakót, és elegáns cipőt viselt – a poén az, hogy Dipper ezen már meg sem volt képes lepődni.
Tulajdonképpen nem érezte magát zavarban egy idő után, amikor már minden mindegy alapon viszonozta a fiú néma, kelletlen táncfelkérését, és óvatosan vállára helyezte kezét. Bill táncstílusa egyedi volt, heves, és olyan… olyan Bill-es. Hosszú karjai lazán fogták át Dipper derekát, szinte nem is érintkezett velük, sokkal inkább adta át magát a kedvenc számának, a Who are you really?-nek.
-   Nem tudtam, hogy tudsz táncolni – vonta fel a szemöldökét Dipper.
-   Nem tudtam, hogy meg tudsz magadtól szólalni – mosolyodott le rá eszelősen. Nem, egyáltalán nem volt rémisztő. Dehogy.
-   Antiszociális vagyok, nem értelmi fogyatékos.
-   Nem igazán izgat.
-   Vettem észre – forgatta a szemét. – Egyébként is tömeg van itt, de nem gondoltam volna, hogy az embereket ennyire vonzza egy kis zene.
-   Az emberek üresfejűek, oda mennek, ahova terelik őket.
-   Te is ember vagy, az meg van?
-   Embernek ember vagyok, és sokkal jobb társaság is, mint az ittlévők kilencven százaléka, úgyhogy ne próbálj szabadulni a karjaimból. – Igen, Billnek feltűnt, hogy Dipper egy idő után próbált eloldalogni, vagy csak szimplán elfutni.
-   Téged hogy nem tartóztattak le korábban pedofíliáért?
-   Nem vagy kiskorú, nem számít annak. – Dipper már kérdezte is volna, hogy mégis honnan tudja az életkorát, de inkább helyesnek vélte, ha csöndben marad. Bill úgy sem válaszolt volna értelmesen.
-   Nagyszerű – fintorgott.
-   Mondd csak, te mindig ilyen mókás képeket vágsz?
-   Csak akkor, amikor olyan idegesítő emberekkel vagyok, mint te.
-   Ezt bóknak veszem.
-   Ne vedd – húzta össze a szemöldökét.
Amint véget ért a szám, Bill se szó, se beszéd, egyből elszublimált a táncparkettről, üdvözölte azt a néhány bloggert és újságírót, akik azonnal le készültek őt támadni milliónyi kérdésükkel.
Dipper csak nyugodtan fellélegzett, tekintetével a termet kezdte el pásztázni. Nem volt benne semmi gyanús, a falakon a festés tökéletes volt, sehol semmi hiba, ahol esetleg egy titkos ajtó lehetne, vagy ilyenek. Sehol. Semmi. Hiba.
Idegesen hajába túrt, elindult az U elejébe, találkozni Wendy-vel. Az a nyomorult tánc egyébként is elvette az idejét, és mire egyáltalán átjutott a tömegen, és minden harmadik kiscsajjal szóba elegyedett, akik a mosdót keresték, eltelt vagy negyed óra. Azonban Wendy még mindig a másik szár legvégében bolyongott, Dipper lábujjhegyre állva is megpillantotta a vörös, kiemelkedő hajkoronát.
Egyszer csak, amikor már megindult volna a lány felé, a pult mögött egy fémes ajtót pillantott meg. Ugyan nem volt túl bíztató a rá nyomtatott „Idegeneknek belépni tilos!” felirat, azonban Dipper pont nem az a fajta volt, akit az ilyesmik zavarnának. Óvatosan körbekémlelt, és egy elegáns mozdulattal már résnyire ki is nyitotta az ajtót, és besuhant rajta. A raktárban találta magát, de nem olyasmiben, ahol minden úszik a porcicákban, és szinte el lehet veszni a sok kartondoboz és kávészsák közt (mert egyébként a Bittersweet raktára pontosan ilyen volt). Minden rendezett, és tiszta volt, a műanyag dobozokat gondosan felcímkézték, a fémpolcok tökéletesen rögzítve voltak, egyik sem tűnt úgy, mintha bármelyik pillanatban leeshetne. Hát persze, hogy itt is minden tökéletes.
Lassan indult meg a téglapap alapú helyiség vége felé, minden sornál megállt, alaposan körbekémlelt, nem talált semmit a tömény hibátlanságon kívül. Amikor már fordult volna vissza az utolsó sornál, észrevette, hogy az egyik polcnak kerekei vannak. Letérdelt, alaposan szemügyre vette az alatta elhelyezkedő csapóajtót. Most megvagy, Bill Cipher – gondolta magában.
Nem kellett nagy erőfeszítés a polc eltolásához, fél kézzel is engedelmeskedett a mozdulatnak, így Dipper már hozzá is férhetett az elrejtett bejárathoz az ismeretlenbe. Felnyitotta, és a fekete fémlétrán egyből le is ereszkedett a mélybe. Körülbelül két emelet mínuszban járhatott, ha érzékei nem csaltak.
A helyiség, ahova ért, hasonlított egy régi borospincéhez, legalábbis a régi boltívekből, és a sarokban heverő hordó maradványok miatt nem igen lehet másra következtetni. Nem is ezek voltak az érdekesek, hanem a középen lévő széles faasztal, ahol különböző kémiai kotyvalékok bugyborékoltak csendben. Az asztal lábánál kávésbögrék hevertek, mellettük a dobozuk, minden bizonnyal nemrég csomagolhatták ki őket.
Dipper ámuldozva járta körbe a pincét, lábai alatt néha megroppantak az üvegszilánkok… és egyéb ott heverő dolgok. A másik falnál is volt egy asztal, ami jóval kisebb volt, mint a másik, és nem is ugyanabból a fából készültek. Egy vaskos könyv volt rajta nyitva, lapjai besárgultak az idő vasfoga jóvoltából, kézzel írt jegyzetek és vázlatok százai terültek Dipper elé, ahogyan belelapozott.
-   Akkor ezért nem voltál nekem ilyen szimpatikus – nevetett fel Bill a háta mögül.
-   Bill! – kiáltott fel ijedtében, gyorsan el is engedte a lapokat – Hogy kerülsz te ide?
-   Gyakrabban kéne a hátad mögé nézned, fiú – ingatta a fejét szórakozottan. – Egész végig a nyomodban voltam, és még csak fel sem tűnt. Nem volt túl izgalmas.
-   Mi ez itt? – kérdezte gondolkodás nélkül, ügyet sem vetve a fiú lekezelő stílusára.
-   Azt várod, hogy mondjam el? – vonta fel a szemöldökét.
-   Igen.
Bill mélyet sóhajtott, elmormolta a bűbájt az orra alatt, amit Dipper nem hallott, ahhoz túl messze volt tőle. Egyszer csak a barna hajú fiú láncok szorítását érezte maga körül, le is nézett egyből, és igazat kellett adnia saját elméjének. Fénylő, kék láncok csavarodtak végig egész testén, enyhén a levegőbe emelve őt. Bill egy csettintéssel kínosan közel húzta magához, fejük alig tíz centire voltak egymástól.

-   Akkor beszélgessünk.
Dippper hiába próbált szabadulni, a láncok csak erősebben szorították. Kikerekedett szemmel meredt az előtte álló fiúra, aki csak egy széles mosollyal válaszolt.
-   Mit akarsz tudni? – Bill leült az egyik forgós székre, keresztbe tett lábakkal.
-   Mindent! – vágta rá azonnal.
-   Mindent? Nincs annyi időm, kölyök.
-   Na jól van, ne kölyöközz már le, nem vagyok az!
-   Megtennéd kérlek, hogy abbahagyod a kiabálást? – kérdezte gúnyosan, mintha jogos lenne, ha neki áll feljebb.
-   Miért tenném? Fogva tartasz, ember.
-   Te mentél be egy olyan feliratú ajtón, hogy „Idegeneknek belépni tilos”, rémlik?
-   Az nem fontos – akadékoskodott tovább.
-   Már miért ne lenne az? Szabály szegtél, szabályt szegek. Milyen romantikus… - meredt a távolba, sütött róla, hogy ezt is csak a gúnyolódás miatt teszi.
-   Bill, undorító vagy.
-   Köszönöm. – Bill szívéhez kapott meghatottan, és egy csettintéssel előhúzott egy széket Dippernek. – Kávét?
-   Inkább nem – húzta el a száját, amint megpillantotta a bögre mellett sorakozó, színes folyadékkal megtelt üvegeket. – Te drogot teszel az emberek kávéjába a bulin?
-   Majdnem – bólintott – Ez nem drog, és nem csak a bulin teszem az italukba. 

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Ez valami baromi jó volt, (és szerencsére jó hosszú is :D)
    Kb egy hete találtam rá a blogotokra, és őszintén megmondom, kevés az olyan blog, ami felkelti a figyelmemet, de ez azok közé tartozik (amióta rátaláltam, naponta megnézem, hogy van-e valami újdonság). Csak így tovább, mindketten nagyon tehetségesek vagytok :3
    (És bár ez a mai iromány is csak a yaoi-héthez íródott, halkan megjegyzem: nagyon remélem, hogy lesz folytatása :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Úristen, el sem tudnád hinni, milyen boldogsággal tölt el így reggel a kommented! *o*
      Nagyon-nagyon örülök, hogy tetszik a blog. És egyébként tervezek neki folytatást... valamikor... egy messzi-messzi galaxisban. :D
      További szép nyarat, és további jó olvasgatást <3

      Törlés
  2. Neeeee!!! Mi az hogy itt van vége? ;-; Ezt nem teheted velünk!!! Most ezen fogok kattogni jóóó sokáig, hogy mi lesz vele... Hogy hagyhattad ITT abba??? ;----;
    Nagyon tetszett! *^* és mikor elhívta táncolni és a who are you really? ment akkor a zene ott visszhangzott a fejemben! Ahh.. Az a zene *elréved a távolba*
    Dipper, te bolond. Mikor tanulod meg végre, hogy ha egy nagyon furcsa emberrel találkozol, akkor nem kutakodsz utána, mert akkor nagyon hamar láncok közt találod magad? Bill egyszerre udvarias és lenéző stílusától a falra másztam.. Jó értelemben :D Ahhh.. Imádtam és kérem a kávémat! Na meg a folytatást! :DD

    VálaszTörlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony