2016. július 5., kedd

Voices in our head


  • Anime: Death Note
  • E/3, múlt idő
  • slash
  • Ryuzaki x Light
  • 800 szavas
  • A 25. rész ihlette, azon belül is az a jelenet, amikor Ryuzaki elbúcsúzik Light-tól, mert tudja, hogy hamarosan meg fog halni Kira keze által.

Ryuzaki abban a pillanatban fejezte be a tortáját, amikor leszakadt az ég. Villámlott, dörgött, a heves eső csak úgy verdeste a tiszta üvegablakokat, amin a fiú száját törölgetve bámult kifele, s hirtelen felindulásból, mezítláb, egy szál alsónadrágban és pólóban felkelt az ágyáról, és kinyitotta a teraszajtót. A fehér pamut pillanatok alatt elázott, így az anyag a mellkasára tapadt, ahogyan idővel fekete tincsei simultak arcára. Kiült a korlátra, lábát az eszméletlen magasságból lelógatva lóbálta, miközben nem is kapaszkodott annyira görcsösen a korlát széléhez, épphogy hozzáért. Félreértés ne essék, Ryuzakinak soha nem jutna eszébe öngyilkosnak lenni, vagy egyáltalán önbántalmazáshoz folyamodni a Kira ügy kellős közepén járva, egyszerűen nem ragaszkodott annyira az életéhez, mint mások. Ha meghal, hát meghal. Teljesen mindegy.


Hosszú percek teltek el úgy, hogy figyelte a távolba lecsapó villámokat, hagyta, hogy minden porcikáján végigcsordogáljanak az esőcseppek, 
-     Ryuzaki, mi a fenét csinálsz? – hallotta meg háta mögül Light ismerős, dallamos hangját, de nem mozdult meg – Gyere le onnan, mielőtt még leesel.
Ryuzaki engedelmesen hátrébb húzódott, és leült a vizes csempére, hátát nekidöntötte a betonfalnak, és afféle „Na, most már örülsz?” nézéssel ajándékozta meg Lightot, aki csak egy halovány mosollyal nyugtázta engedelmességét.
-    Miért vagy idekint?  - kérdezte Light, semmi rosszindulattal – Ryuzaki? – kérdezett rá két perc elteltével, miután a fiú csak lehunyta a szemét, és tudomást sem vett a külvilágról – Ryuzaki, válaszolj már!
-    Elmondjam, Light-kun? – Light csak aprót bólintott – Ülj le.
A fiú vonakodva ugyan, de helyet foglalt L mellett, kíváncsian pislogott rá, fejében már megfordult, hogy szükség esetén hívja a többieket, hátha Ryuzakinak valami baja van, esetlek Kira irányítja, de ahogyan figyelte a fekete szempárt, egyre csak biztosabb volt benne; itt valami más zajlik.
-          Mondd csak, hallasz bármit is a viharon kívül, Light-kun?
Light erősen koncentrált az őt körülvevő környezetre, az esőcseppek kopogására, a villámokra, az autók távoli zajára, de minél inkább igyekezett ezeken kívül valami mást is hallani, a zajok csak annál jobban erősödtek fel, néha el-el nyomva egymást.
-          Az autókat – felelte később.
-          Light-kun – ingatta a fejét csalódottan Ryuzaki – Akkor nincs elég gondolatod.
-          Nincs elég gondolatom? – kérdezett rá a fiú kijelentésére – Ryuzaki, biztos, hogy minden rendben?
-    Csodásan vagyok – döntötte fejét ismét a betonnak – Csak sajnállak, hogy te nem hallod azt, amit én.  Kár kihagyni az ilyesmit.  Tudod, amikor egyszerre túl sok mindenen jár az agyam, és sok dolgot akarok megoldani, ezek a gondolatok… néha életre kelnek. Túl nagy a zaj a fejemben, ami idővel muzsikává változik.
-      Zenévé?
-     Zenévé. Kellemes hegedűszó, lágy, zongorára írt dallamok… tényleg úgy sajnálom, hogy nem hallod.
-      Hogyan tudnám hallani? – vágta rá azon nyomban. Bár Light kételkedett Ryuzakiban, és az épelméjűségében néha, de úgy vélte, nem sok kára lehet ebben az egészben.
-   Egyszerű – vonta meg a vállát – Csak gondolj bele az elmúlt hónapok stresszes pillanataira, vagy amikor nagy döntés elé állítottak téged. Majd azokra a rejtélyekre, amelyeket ki akarsz bogozni minden áron. Sűrítsd őket egy helyre, hadd tegyék tönkre egymást.
Light pontosan úgy tett, ahogyan azt Ryuzaki kérte, ami folytán vagy öt percig csendben, lehunyt szemekkel ült törökülésben a földön, de ezt a fekete hajú fiú nem bírta, lábai idővel kezdtek elgémberedni , így felállt, megnyújtóztatta végtagjait. Kérdőn nézett Lightra, aki az egyik pillanatban hirtelen felkapta a fejét, és kinyitotta a szemét.
-       Hallom. Tényleg – akadt meg, kereste a megfelelő szavakat – káprázatos.
-    Ugye? – vonta fel a szemöldökét egy mosollyal megtoldva – Olyan ritmusos, lágy, már szinte táncolni van kedvem – mondta ki enyhe gúnnyal hangjában.
-     Te? Táncolni? Van valami ebben az esőben… - tűnődött el hangosan, mire Ryuzaki csak egy  mosollyal nyugtázta gúnyolódását.
Ezt követően mindketten csak álltak, egymás mellett, hallgatva a vihar és a zene tökéletes szimfóniáját. Light törte meg ezt, azzal, hogy lehunyt szemekkel elkezdte hümmögni a dallamot, majd nem is olyan kis idő elteltével Ryuzaki akaratlanul is csatlakozott, míg már konkrét koncertet adhattak volna a tetőn hümmögésből. A vöröses frizurájú fiú kezei egyik pillanatról a másikra Ryuzaki tenyerébe csúsztak, ujjaik lazán kulcsolták át egymásét.
Elhúzódtak a korláttól, a terasz közepére léptek, szorosan egymáshoz álltak, egymás szemébe néztek egy darabig, majd átadva magukat saját fejükben szóló zenének, szemüket lecsukták, Ryuzaki másik kezével megfogta Light vállát, hagyta, hogy a fiú vezesse, mint a hölgyeket.
Az esőtől ázott csempén mezítláb csak úgy csúsztak, így eleinte tűntek inkább két szerencsétlenkedő, jégtáncot próbálgató fiúnak, mint lassúzó párnak, azonban ahogyan egyre mélyebbre süllyedtek saját elméjük egészen odáig rejtett zugaiban, ahonnan olyan érzelmek törtek felszínre, melyekről még csak nem is tudtak.
Tökéletesen kiegészítették egymást. Lépéseik hibátlanul passzoltak, egyszer sem akadályozták egymást a mozgásban, a ritmust tartva forogtak, szépen lassan eggyé váltak az odafent uralkodó heves széllökésekkel.
Minél többet táncoltak, fejükben – az ő tudtukon kívül – azok a bizonyos stresszes pillanatok, szorongások, melyek az állítólagos hangokért voltak felelősek, elkezdtek elgyengülni, majd szép lassan már köddé váltak, mintha nem is léteztek volna. A zene abbamaradt. Ezzel egyidejűleg pedig a két fiú rögtön megtorpant, változatlanul egymás karjaiban néztek egymásra, fejük alig volt öt centire a másikétól, mégsem jöttek zavarba.
-          Igazad volt. A hangok csodálatosak – állapította meg esetlenül Light.
-          Azok. De van valami, amit nem ők mondtak nekem…
Light kikerekedett szemmel meredt egy pillanatig Ryuzakira, aki viszont nem tétovázott, kezét kicsúsztatta Lightéból, végigsimította a fiú nyakát, s egy határozott mozdulattal, enyhén pipiskedve még közelebb húzta magához, és ezúttal nyelvét hívta szenvedélyes keringőbe.

Ekkor pedig a legszebb szimfónia nem a két fiú elméjében, hanem a szívében szólt. 

2 megjegyzés:

  1. OMG PETRA. OMG PETRA. OMG PETRA. EZ ANNYIRA ARANYOS ÉS AHHW VOLT HOGY MEGHALOK. *---------* *szipog* olyan büszke vagyok rád! Az első slashed, és milyen gyönyörű! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor megkönnyebbültem, hogy nem lett olyan vészes, mint azt eleinte hittem :D Lesznek itt még ilyen cukiságok :3

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony