2016. július 30., szombat

Sakk, matt


  • Fandom: Gravity Falls
  • Bill/Dipper
  • 1200 szavas kis GF kirohanás az első évad befejezése után
  • Dipper már rég hazament, éli a nyugodt kis életét. De ez Billnek nem tetszik, unatkozik Dipper nélkül, szóval úgy dönt, még nem játszottak eleget.
  • enyhe OOC

Dipper álmosan kullogott le a lépcsőn rutinos mozdulattal fordult be balra. Azonban a konyha helyett valami egészen más terült elé. Szíve kihagyott egy ütemet, remegő kézzel nyúlt volna a kilincshez, ami egyébként pont mögötte lett volna.
Volna.
Sötétség vette körül, próbálta kitapogatni a szoba falait, de csak a levegőbe nyúlkált, mint egy idióta.
-            Dipper. Hiányoztam? - hallotta meg hirtelen azt az ismerős, idegesítő, természetfelettien tökéletes hangot.
Összerezzent. Nem így tervezte a reggelt.
Azt sem tudta, hol lehet Bill, honnan beszél neki, csak kapkodta a fejét - nem mintha ez változtatott volna bármin, így is mindenhol csak sötétség terült elé.
-            Naa, már nem is köszönsz? - hallatszott újból Bill hangja, ezúttal Dipper tudta, a háta mögött van.
Nem a háromszög volt előtte, amint megfordult tengelye körül, hanem egy magas, hegyes állú fiatal fiú. Aranyszínű tincsinek vége már fekete volt, ez a két szín dominált az egész öltözetében. Aranyszínű, hosszú zakó, fekete gombokkal és csíkokkal, fekete nadrág, és az elmaradhatatlan, háromszög alakú szemfedő.
Bill elvigyorodott a meglepett - na jó, halálfélelemmel rendelkező - Dipper látványa miatt, ezzel megvillantva hófehér, hegyes szemfogait.
A barna hajú fiú egyszerre kezdett el pánikolni, és értelmes magyarázatot keresni a történtekre.
Olyan jó élete volt eddig!
Hazamentek Gravity Falls-ból, jó jegyei voltak, minden tökéletesen klappolt ebben az elmúlt fél évben.
-            Mit keresel itt? - szaladt ki belőle, mire csak Bill még jobban derült lett.
-            Mókát, elsősorban - köhintett egyet, tekintetét le sem vette Dipperről - Másodsorban... Téged.
-            Tűnj el. - Dipper összeszedte magát végre, hangjában egészen odáig idegen határozottság csengett, amely hívatlan vendégét csak szórakoztatta. - Most.
-            Addig nem, amíg nem játszottunk.
-            Ohó, játszottunk mi már eleget.
-            Szerintem nem. És én most játszani akarok.
Dipper nem volt tipikusan az a lassú felfogású, egyből belátta, hogy innen nem tud más kiútra lelni. Fájdalmasan felsóhajtott, forgatta a szemeit, Billnek pedig ez is elég volt, hogy lássa; beleegyezett.
-            Mit akarsz játszani? - kérdezte unottan Dipper. Azok után, amiken átmentek, már csak így tudott reagálni.
-            Természetesen a kedvencem! - hirtelenjében fény gyúlt Bill mellett, két szék, és egy asztal jelent meg a semmiből - Gondolom, tudsz sakkozni.
A fiú nagyot nyelve közelítette meg a székeket. Nem volt bennük semmi különös, egyszerű diófa, kartámla és dekoráció nélkül.
Pár pillanat múlva az asztalon megjelent a sakktábla is, rajta a felállított bábukkal, természetesen Bill oldalán voltak a sötét színűek.
-            Lépjél, Dipper.
Megfogta a legszélső parasztot, keze remegett, csoda, hogy nem ejtette le a mesterien kidolgozott, hófehér bábut. Letette két mezővel arrébb, ujjait leemelte a tetejéről.
-            Valamit nem említettem egyébként - kezdett bele Bill, mint aki csak erre a pillanatra várt - a sakkbábuk valódi emberek.
-            Mivan? - kiáltotta el magát, nyakán kidagat egy ér.
-            Nem értem, minek húzod fel magad ennyire, ez csak egy kis szabály, amit én magam alkottam. A változatosság kedvéért.
-            Te... - kereste a megfelelő szavakat a teremtményre, ezzel egyidejűleg fejében zakatolni kezdett a gondolatvonat, miszerint kik lehetnek a bábuk. A családja? Idegenek? - Te kibaszott pszichopata!
-            Vigyázz a szádra, kölyök! Most én jövök - hajolt előre, az asztalhoz, hogy jobban szemügyre vegye az állást. Lépett.
-            Várj, akkor ha kiütsz tőlem valakit az meghal?
-            Berozsdásodott az agyad fél év alatt, Dipper - ingatta a fejét csalódottan, de a kérdésre szó szerint nem válaszolt.
-            Tehát igen - bólintott a fiú keserű szájízzel - és a te bábuiddal mi van? Azok csak sima bábuk, mi?
-            Igen - nézett fel rá - Egy kivételével.
-            Az ki?
-            Én.
Dippernek leesett az álla. Ez nem az a reakció, hogy csodálná őt, és hasonlók. Ez az őszinte, végeláthatatlan zűrzavar kimutatása, ami akkor a fiú elméjében uralkodott. Ez neki miért jó? Egyáltalán hogy lenne képes meghalni? Tudja, melyik bábu az? - vertek visszhangot a kérdések magában.
-            Ne vágj már ilyen képet, nem áll jól neked - fintorgott Bill, ezzel kizökkentve őt gondolatmenetéből. - Lépni luxus lenne?
-            Kiszállok - közölte összevont szemöldökkel.
-            Felőlem, ahogy jónak látod. Én bármikor megismétlem a nyári kis kalandunkat - arcára kárörvendő, elegáns mosoly ült ki, amitől Dippernek felfordult a gyomra, akaratlanul is fintorgott - Maradsz, jól mondom? - Bill mosolyogva figyelte a fiút, jobb kezével az asztalon könyökölt, fejét kezével támasztotta meg.
A fiú bólintott.
-            Lépjél - ismételte meg már idegesítően sokadszorra.
Így ment ez fél óra hosszat. Dipper mindennek elhordta Billt - természetesen csak magában - lépett, Bill pedig egyfolytában mosolygott. Egyfolytában.
Mindha tudott volna valamit. Vagy semmit.
Állítása szerint fogalma sem volt, melyik bábu akar ő lenni, melyik kiütésével lehet véglegesen eltörölni őt a Föld színéről. Ahogyan azt sem mondta meg, Dippernek melyik bábuja melyik ismerősét jelképezi - bár ezzel pontosan tisztában volt, csupán szórakozásból nem közölte, kit sikerült épp megölnie a fiúnak.
Bill kiütott egy bábut a sapkástól. Wendy.
Ezután a gondolkozási idejük csak hosszabbodott, nem is szóltak egymáshoz, a hangulat feszültből semleges lett.
Dipper lépett, de rosszul, így belekerült Bill lovának a területére, így az a következő körnél már az asztal szélén, játékon kívül végezte. Mabel.
Bill unta a dolgot, hagyta, hogy a fiúnak legyen némi sikerérzete, és néhány direkt elbaltázott lépés következtében a sötét báb is az asztal szélére került. A teremtmény még mindig mosolygott.
A sapkásnak kezdett zsibbadni a lába a sok üléstől, kelletlenül fészkelődött a széken, amíg a vele szembe lévő alak csak unottan meredt rá, amiért megint húzza az időt az efféle baromságaival.
-     Ne nézz így rám, nem tudok koncentrálni – sziszegte.
-     Nem nézek rád sehogy, kölyök – vigyorodott el még jobban, és megint lépett.
Ezzel kiütötte Dipper utolsó bástyáját. Stan.
-     Dehogynem! – szólt rá már hangosabban – Most is! Miért mosolyogsz? Emberek életét veszed el, ilyen képpel. Gyűlöllek.
-     Azok az emberek a te hibádból haltak meg – pillantott kedvesen az asztal szélén sorakozó bábjuk felé – Neked csak annyi lenne a dolgod, hogy kiüsd azt a bábut, ami én vagyok. De erre sem vagy képes. – Bill hangja egysíkú volt, tekintetéből árulkodott a szánalom, és ha Dipper jól megnézte, ajkai enyhe grimaszba rázódtak.
A fiú fejében az aranyhajú szavai visszhangzottak, próbálta kiűzni ezeket, végül rájött, akár a hasznára is lehetnek ezek a folyamatosan ismétlődő szavak.
Bill túlontúl szereti önmagát, talán ő a király. De számít rá, hogy így gondolkodom. De biztos nem merné elmozdítani, hiszen az élete múlik rajta. - Dipper gondolkodóba esett, tekintete Bill utolsó lovára vándorolt. Az lesz az.
Támadásba lendült. Legalább háromnegyed órájába telt, mire hozzá tudott férni rendesen, annyi volt a bökkenő, hogyha kiüti a lovat, akkor matt lesz. Viszont, ha Bill ezzel meghal, ő előbb száll ki a játékból, és neki kutya baja nem esik majd.
Rövidke ujjai görcsösen ölelték át a királyt, majd a szemkontaktust végig tartva a fiúval a ló helyére tette le.
Bill arcvonásai nem enyhültek meg, nem mosolygott már, semmi érzelem nem tükröződött napbarnított arcáról, amit valahogyan varázsolt magának. Mélyet sóhajtott, és mire Dipper észrevehette volna, mit tett, és mi történik, a fiú kezdett lassacskán elhalványulni, míg végül már üres volt a szék, ahol ült az imént.
Dipper alig hitte el, hogy megtette. Talán egyszerre érzett örömöt és szomorúságot, amiért nem láthatja, nem érezheti többé Billt. Maga elé meredt némán, és bár furcsállta, hogy a tábláról nem tűntek el a bábuk, egy kis idő után sikerült feleszmélnie az enyhe sokkból, és felállni készült.
-     Jaj, Dipper, imádlak! – nevetett fel Bill a semmiből, mire az említettben megállt az ütő. – Jó volt látni azt a győztes mosolyt az arcodon. De én jövök.
Dipper túlzás nélkül reszketett, visszaesett az ülőalkalmatosságra, remegő ajakkal tanulmányozta Bill minden egyes porcikáját és mozdulatát, aki ezt láthatóan igenis kiélvezte. Az aranyhajú srác az asztal szélére könyökölt, ártatlanul elmosolyodott, felváltva tekintett a sakktáblára és Dipperre.

-     Sakk, matt.

6 megjegyzés:

  1. Ó.MÁJ.GÁD. *---*
    Ez egyszerűen annyira zseniális volt hogy csak nézek és tátom a szám! Eddig ez a kedvencem tőled :D olyan jó hatással vagyok rád :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretlek. Tessék, adok egy kis kenyeret.

      Törlés
  2. Ez az első iromany amit olvastam tőled, de be kell vallanom le vagyok nyugozve. (Igaz, néha nem értettem mi van, de nem baj. :D)

    Plusz egy olvasó!

    VálaszTörlés
  3. Oh my Chuck! *-* Ez eszméletlen volt. Bill-t nem próbáltad nyakkonönteni semmilyen cukormázzal. Ő, ő volt :D nagyon tetszett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Billt? Soha! Őt egyszerűen úgy kell imádni ahogy van! :D
      Nagyon örülök, hogy tetszett :))

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony