2016. március 14., hétfő

Nem megy!

-     -          Nem megy! Nem, nem és nem! - Kiáltotta el magát aznap már századszorra, s ezt Tenzin mestert továbbra is hidegen hagyta.
Tenzin módszerei nem igazán egyeztek meg Korra elvárásaival, de nem lehetett mit tenni, ha egyszer ő az egyetlen levegőidomár mester az egész világon, az avatár csak tőle tud tanulni.
A lány visszafordult eredeti helyére, miután rádöbbent, hogy bizony egyhamar nem tudja meglágyítani mestere szívét. Muszáj megcsinálnia a gyakorlatot.
Mély lélegzetet vett, ellazította minden egyes porcikáját, elméjét kiürítette, csakis az őt körülvevő levegőre koncentrált. Kezét felemelte, körkörös mozdulatokat írt le, ahogyan azt mutatták neki. Mintha érzett volna némi légmozgást, de egyáltalán nem lehetett levegőidomításnak hívni, egyenesen visszataszítóan festett, ahogyan értetlenül hadonászott.
A tetovált férfi lerakta a gőzölgő teáját, felállt törökülésből, s Korrához lépett.


-          Találnunk kell egy módot… bármit. Gyere, ülj le – invitálta a párnákhoz, amelyeket még a délelőtt folyamán helyezett ki a Köztársaságváros felé épített teraszra. – Tudod, Aang miért nem tudta elsajátítani a föld és tűzidomítást egyhamar?
-          Mert az elemek távol álltak a személyiségétől. A föld és a tűz is haragos, kemény, pusztító elem, ezek pedig szöges ellentétei Aang személyiségének, hiszen ő egy békés természetű levegőidomár volt. – meredt a távolba Korra.
-          Pontosan. Nálad is hasonló a helyzet. A levegő a legbékésebb, csendesebb, nyugodtabb elem mind közül. Ha az ember egyszer beletanul, már gyerekjáték az egész. Az elem maga tanít meg téged, és a te döntésed, hogy megfogadod-e tanításait, vagy sem.
Korra némán meredt a levegőidomárra. Nem egészen értette, mégis hogyan kéne értelmeznie ezt, hiszen Tenzin rengetegszer mondott már neki hasonló „bölcsességeket”, idézeteket kódexekből, amiket még csak meg se próbált megérteni. De sejtette, hogy ez nem csak a lárifári része, hanem az egyik alapja, amit még nem ért meg, de meg fog.
Az igazság az, hogy a vízidomár lány egész hamar hozzászokott a körülményekhez.
Mármint, hogy rengetegen akarják tanítani, s még többen akarnak tőle tanulni – hol még csak ő is tanítvány.
Idővel megtanulta kezelni a dolgokat. Nem rémült meg, ha valaki az utcán észrevette, s örömkönnyek szöktek az illető szemébe, netán kiáltozni kezdett.
Az avatár. Az egyensúly fenntartója. A béke őre. A félig ember, félig szellem, ki az idők végezetéig vigyázni fog az emberekre.
Sok névvel lehet illetni Korrát.
De egyiket sem kedvelte. Sőt. Nem is szerette, ha egyáltalán megszólítják.
Pontos magyarázatot ugyan erre nem tudott adni, egyszerűen irritálónak vélte, amikor valaki a mondandója elé benyögi, hogy Avatár Korra.
Nem mindig akart ő avatár lenni. És Korra sem.
Minél idősebb lett, annál többször kellett szembesülnie az avatárság árnyoldalával.
A tömérdeknyi – számára – értelmetlen meditálással töltött óra, különféle kódexek és könyvek éjszakai bújása, anélkül, hogy bármi is  megmaradna a lány fejében, kismillió találkozás, nagy és kis emberekkel egyaránt.
Ez csak pár dolog, amit Korrának el kellett viselnie. A tizenkilenc éves lánynak, aki kortársaival ellentétben a büdös életben nem járhatott egyetemre, nem vehetett részt szakképzésen, nem utazhatott el a – nem létező – barátaival hetekre, a szerelmi életéről pedig jobb szót sem ejteni.
Igen, Korra sokszor sajnálta, hogy a sok millió ember közül pont őt szállta meg Raava, a fény szelleme, aki már tízezer éve járja a világot, hogy  a megfelelő embert megszállva fenntarthassa az egyensúlyt.
Miért pont ő?
Kapásból tudna mondani vagy húsz embert, aki sokkal jobban megérdemelné a „címet”.
De természetesen ezen nem lehet változtatni. Neki kell lennie annak az embernek, akire minden nép felnéz, és áhítattal kísérik minden mozdulatát, s mindenféle kérdés mellőzésével állnak mellé, vagy mögé, hogy megvédje őket.
Rengetegszer belegondolt már abba, hogy egy nap ez az avatárság lesz a veszte. Ki tudja? Egy gyorsan jött polgárháború, szellemlázadás, vagy bármilyen fegyverkezés nyomósan túltenne rajta.
Korra, az avatár, aki fiatalon halt meg, mert nem volt képes ellátni feladatait.
Igen, valahogy ilyesmi feliratot képzelt a sírjára.
-          Korra, Tenzin! – kiáltott ki Pema, Tenzin felesége a házból – Gyertek ebédelni!
Felkászálódtak, s az étkező felé vették az irányt.
Korrának ez volt a kedvenc helye az egész szigeten. A narancssárga függönyök, és a széles, sötétbarna faasztal középen olyan szép összhatást keltettek, amin a falra helyezett családi képek csak dobott. Az egyik kép elég régi lehetett, hiszen Aang is rajta volt. Ott állt Pema és Tenzin közt, látszott rajta, hogy felhőtlenül boldog.
Korra nem vágyott családra. Hiába próbálták beleverni a fejébe, hogy a gyermekáldás a legjobb dolog a világon, a család a biztos kötelék, de minél többször mondogatták neki, annál inkább tartott a gondolattól. 


Persze, jó érzés volt valahová tartozni, egy kis állandó társasággal lenni, de a barátok egészen más téma. Értük nem tartozik az ember felelősséggel – ami Korrának éppen elég van család nélkül is – nincs az a folytonos kötelességérzet. 

2 megjegyzés:

  1. Wooooow *-* Nagyon jó volt, annyira áhhh *u* jaj de nem tudok én véleményt mondani :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juj *.* Naaaagyon örülök, hogy tetszett :))))))

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony