2016. február 23., kedd

Olyan rég volt

A negyedik könyv utolsó része átírva
Korra
Jobb kezemmel az asztalon tenyereltem, bal kezemmel a furcsa kinézetű és szagú italt lötyögtettem a pohárban. Felülmúlhatatlan érzés volt semmit tenni. A nagybetűs SEMMIT. Még táncolni sem volt kedvem, pedig azt mondták, hogy a zenekar, amely hamarosan megérkezik, nagyszerű lesz. Csak tovább kortyolgattam a hűsítő folyadékot, és néztem ki a fejemből. Tulajdonképpen mindig is valami hasonlóra vágytam az elmúlt hetekben. Legyőztük a Föld Birodalmát, ezáltal Kuvirát is, a rend pedig végre esélyt kap visszaállni dicső helyére. Jó érzés volt biztonságban lenni. Jó érzés volt azok körül lenni, akik fontosak számomra. Jó érzés volt végre nem szakadt és koszos ruhákban mászkálni. 
Egy idő után azonban kezdtem magam unni, így hát odalépkedtem a táncparkett felé, hátha valaki épp nem táncol, és beszélgethetek vele. 
- Nocsak nocsak, kit látnak szemeim. - hallottam meg a három éve nem hallott hangot a hátam mögül.


- Tahno? - nevettem el magam, s megfordultam a tengelyem körül. Valóban ő állt velem szemben. Velem ellentétben ő nem sokat változott az évek folyamán, ami a külsőt illeti.
Csak bámultuk egymást meredten.
Nem mintha oly szoros emlékek fűznének minket egymáshoz, hogy menten elbőgjük magunkat, de na.
Kínosan nevettük el magunkat, nem tudtunk egymásnak mit mondani. Nem is kellett semmit se mondani. Hiszen nem is történt semmi. Párszor beszéltünk  egymással - s akkor sem kifejezetten barátságos módon - egyszer pedig fejenkurjantottam némi vízzel, és megnyertünk egy meccset. Nem sok. Bár, ő valahogyan másként maradt meg az emlékezetemben, mint a többi "pár mondatos" ember. Valahogy jobban, s drámaibban él bennem emléke.
Talán azért, mert végignéztem, ahogyan Amon megfosztja az életétől; a vízidomítástól.
Magam sem tudnám megmondani, mi a fenéért nem adtam neki vissza az erejét, mint Lin Beifongnak annak idején.
- Hát te... hogyhogy... itt? - kérdeztem, ezzel megtörve a csendet.
- Tudod, kicsi-lány, miután nem volt munkám, elkezdtem keresni valami... hobbit. - intett a hangszerek felé, amik használatra vártak a színpad mellett. - Úgyhogy egész szépen alakul az életem. De attól tartok, te ezt nem mondhatod el magadról - nézett le rám szomorúan.
Fogalmam sem volt, hogy mégis honnan tudhatott az elmúlt három évben történt dolgokról. Mármint nem azokról, amit a nyilvánosság előtt műveltem, -hiszen azokról a sajtó számtalan cikkben írt, szinte mindenki olvasta - hanem ami bennem történt.
- Hogy honnan tudom? - nevetett fel erőtlenül - Az évek során sok tekintetet láttam. És tudom milyen tekintet ez. Megtört, de valahol mégis erős. Hidd el nekem, tudom milyen az. Eleget láttam már a tükörben.
Kínos csend telepedett ránk ismételten, a cipőm bámulása rettentően érdekesnek bizonyult.
- Nem akarsz táncolni? - csúszott ki a számon az első gondolatom, de rögtön meg is bántam.
A szám elé tettem a kezem, mintha azzal meg tudtam volna akadályozni, hogy a már elhangzott kérdés homályba vesszen.
Tahno csak elmosolyodott, félig lenézően, félig kedvesen. Ez egyáltalán lehetséges?!
- Utálok táncolni, DE, az avatárért bármit hajlandó vagyok megtenni. Érezd magad megtisztelve.
- Bármit? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva - És mégis mikor loptam be magam ennyire a szívedbe?
- Amikor egy vízostorral megsimogattad az arcom, és elvesztettem a bajnokságot. - nézett rám fél másodpercig komolyan, de utána elröhögte magát, velem egyetemben.
Megfogta a kezem, kissé magához húzott - persze amíg nem vélte illetlennek a mozdulatot - és szépen lassan átvettük a zene ritmusát.
Beszélgettünk mi mindenről. Amonról, Kuviráról, rólam, róla, az arénáról. Tényleg. A nagybetűs mindenről.
- Olyan rég volt... - sóhajtottam fel nosztalgikus hangulatban.
- Túl rég...
Mélyen a szemembe nézett, a külvilág megszűnni látszott, csak mi voltunk ott, s táncoltunk.
Olyan jelentéktelen volt a kapcsolatunk. De komolyan.
Három mondatot beszéltünk egymással.
És pont erre volt szükségünk.
Mármint nem a három mondatra.
Hanem arra, hogy alig ismertük egymást.
Kellett kettőnknek valaki, aki nem kezdi el sajnálni mélységesen.
Csak ott van neki.
És némán átöleli.
Mert ugyanolyan helyzetben van, mint ő.


4 megjegyzés:

  1. Ahhw *-* nagyon tetszett! Olyan cuki volt!Teljesen elkényesztettél :D

    VálaszTörlés
  2. Bár a 4. könyv utolsó pár részét még nem láttam, nagy Korra (és Aang) rajongó vagyok. Imádom azt a világot is, és jó volt egy kicsit visszaemlékezni az első évadra/könyvre.
    Nekem a vége egy kicsit fura vagy lecsapott vagy úgy nem tudom, de összességében tetszik.
    Mindig is Makorrát shippeltem, de talán így el tudnék képzelni egy Tahnorra párost is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Tahnorrát nagyon kevesen shippelik (És Petrám, neked pont erről a párosról kellett egy 60 oldalas ff-et írnod, amit végül töröltél. Grat. Grat :'D ), pedig sok lehetőség van bennük.
      És nagyon örülök, hogy tetszett :)

      Törlés

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony